Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Sztereó Kisfröccs Brigád

Már majdnem 17 éves voltam, amikor még mindig nem volt rendes magnóm. Nem volt mivel bömböltetnem az Eddát. Szüleim elvből nem raktak ilyen dolgokat a seggem alá, meg kellett szerezni. 7800 forintba került egy Videoton sztereó rádiós magnó, ebben a kategóriában 1983-ban az volt a legjobb hazai kereskedelmi forgalomban. (Volt hifi torony is, de az már tényleg luxuscikknek számított.) Akinek a havi fizetése betakarta, az jómódúnak számított. Kb. akkor emelték meg az egyik gimnáziumi tanárom fizetését 2800 forintról 3100 forintra, később, érettségi után az első munkahelyemen 2300 forint volt a besorolásom. Szóval drága volt. Harmadikos gimis voltam, nem élhettem muzsikaszó nélkül, nyári munkát kerestem, és mellém szegődött a szerencse. Egy maszek építkezésen kerestek segédmunkást, jó kötésű gyerek voltam, protekcióm is volt, beválasztottak a csapatba. Napi 300 forint, plusz étel-ital.

Ott tömörültünk brigádba mi, segédmunkások. Nevet is adtunk a brigádnak, Sztereó Kisfröccs. Nem röhög, ennek van értelme! Meleg időben a nagyfröccsben túl kevés a szóda. A hosszú lépésben túl kevés a bor. A kisfröccsben ideális az arány, viszont kevés. Megoldás: kettesével kell kikérni a kisfröccsöt! Mentünk a kocsmába, aztán rendeltünk sztereó kisfröccsöt....

Én lettem a brigádkultúros. Ez azt jelentette, hogy én húztam ki a hosszabbítót a magnóhoz. Munka közben szólt a zene, a szomszéd néni egész jól bírta. Kivéve az AC/DC-t. Mert amikor az szólt, akkor azt mondta, kapcsoljátok ki mert szétvágom! Volt még a brigádban a brigádtibi és a brigádlaci.

Házigazdáink, akiknek a házán dolgoztunk, Jóska bá, Feri bá, és Pista bá voltak. Jóska bát azért említem elsőként, mert ő adta a pénzt. Étellel, itallal bőven elláttak minket, azt el kell ismerni. Cserébe mi is felvettük azt a tempót, amit diktáltak, nem lógtuk el a munkát. Néha elhagytuk a tökünket, de nem volt nyafogás. Reggel háromnegyed hétkor volt a gyülekező a nem mondom meg melyik utcában, betoltam a Komár mopedet a Jóska bá garázsába, beültünk a Zsiguliba és mentünk a hegyre. Aki nem zalai, annak most nem magyarázom el, mifelénk mi az a hegy. Útközben bementünk a boltba, sörért, és harapnivalóért. Meleg napokon harminc üveg sör elfogyott, annyit pakoltunk be. Balatoni világost, ami nyolc napig volt eltartható, de sose romlott ránk. A mennyiséggel nem volt bajuk a házigazdáknak, csak azzal, hogy mi zöld üvegekben kértük a sört. De megoldottuk azzal, hogy kiválogattuk magunknak, rakosgattuk a boltban a sörös ládákat, és válogattuk a zöld üvegeket. Harmincat. Reggelire és uzsonnára hideg élelem, délben meg elvittek minket étterembe autóval. Fél hatkor fájront, elmostuk a betonkeverőt és a szerszámokat, majd uzsonna, bőséggel. Királyi jó dolgunk volt! 

De nem volt nyafogás amiatt se, hogy a munkahét hétfőtől vasárnapig tartott, vasárnap este fizetés, aztán kezdődtek a dolgos hétköznapok. Vasárnap este elővették a szemelt otellóból készült borukat, az külön emelte a fizetésnap fényét. Jól meglökött, de ettől függetlenül utána felpattantam a Komár mopedre. Már elévült. Fiatal voltam, kellett a pénz. Egyhuziban 34 napot dolgoztunk végig ebben a munkarendben. Az napi 300 forintjával már több, mint egy Videoton sztereó rádiósmagnó. Na ezért nem voltam motiválva arra, hogy továbbtanuljak a havi 3100 forintos tanári fizetésért.

Egyszer, már nem emlékszem milyen apropóból az volt a dilink, hogy "görögül" beszéltünk. Az ásó ásosz volt, a kőműves mesterosz, a házigazdák Jóskosz, Ferkosz és Pistosz. Fél hatosz fájrontosz, gépmososz, oszt baszosz világosz!

Volna tovább is, de már Gyura öregapámnál is kaptam reklamációt, hogy túl hosszú volt, úgyhogy a többit szóban.