Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ejtőernyős fatantuszom

Van a kommunikációnak egy természetes tempója, amit nem jó felgyorsítani. Nálam például kb. az számít természetes tempónak, ahogyan Iván bácsi reagált a funtineli boszorkányban, Nuca kérdezett tőle valamit, Iván bácsi előbb lekaszálta a füvet, megebédelt, pipázott, leheveredett, és csak azután válaszolt. A legszebb a történetben, hogy addig csend volt, Nuca nem nyaggatta, hogy kérdeztem ám valamit, nem tett fel újabb kérdéseket, Iván bácsi békességgel megérlelhette a választ. Gyönyörű szép történet! 

Egy beszél, egy meg figyel. A beszélő és a figyelő szerepe cserélődhet. Csodálatos! És már-már utópisztikus. Gyorsak a párbeszédeink, túlságosan is gyorsak. Igyekszem felvenni a ritmust, képességeimhez mérten hamar reagálok, de még így is gyakorta hiába strapálom magam, észreveszem, hogy a másik nem is figyeli mit mondok. Legalábbis néha-néha.

Elmesélem egy kommunikációs problémás élményemet. Néhány hete elmentünk egy beszélgetős rendezvényre, ami abból állt, hogy előbb megnéztük a Lány kilenc parókával című filmet, majd körbeültünk, és beszélgettünk a filmről (én nem). Rájöttem, teljesen alkalmatlan vagyok arra, hogy egy ilyen beszélgetésben aktívan részt vegyek, két okból is. Kell az ülepedési idő, nincs azonnal véleményem, a benyomások megemésztődnek és az érési idő után jönnek elő a a felszínre. Ehhez nem elég sem néhány perc, sem néhány óra. Késve esik le a tantuszom, fából van és ejtőernyős. Arról még lett volna véleményem, amit ott az emberek megfogalmaztak, no de! Itt jön a másik bökkenő. Ha jelentkezéses alapon ment volna a dolog, akkor minden oké lett volna, mert adott az ideális állapot, hogy egy beszél, a többi figyel, a soron következő felkészül. Hanem ilyen nem volt, mindig annál volt a szó, aki leggyorsabban és leghangosabban szólalt meg. Mint ahogy a mindennapos környezetünkben bárhol bármikor. Esélyem sincs ilyen helyzetben. Mire összerakom a mondatot a fejemben, és nagy levegőt veszek, hogy hangom is legyen, addigra már valami egész másról van szó, és már a sokadik embernél van a szó. No de ez nemcsak velem volt így abban a társaságban, a mellettem ülő lány elkezdte a mondanivalóját, "olyan érdekes, hogy...", idáig jutott, mikor egy hangosabban beszélő magához ragadta a szót. Leugatás áldozata lett a leány, én pedig mély empátiát éreztem irányába, elvégre már több mint ötven éve tudom, hogy milyen érzés ezt megélni.

No szóval, valahogy így keletkeznek a csendes emberek. A hangos emberek teremtik őket. Ezért van az, hogy társaságban leginkább akkor beszélek, ha kérdeznek. Nem azért, mert untatna a társalgás, nem untat, vagy ne lenne mondanivalóm, van. Csupán másmilyen ritmusban működöm, és nem vagyok hajlandó harcolni a műsoridőért. A belém fojtott szavak sem kívánkoznak ki többé a leugatás után.

A jó hír pedig az, hogy mivel eltelt egy hónap a film óta, már tudnék róla beszélni! Csak a többiek már hazamentek, és bárhol is vannak, már egész másról beszélgetnek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2021 >>

Statisztika

Most: 2
Összes: 116196
30 nap: 2122
24 óra: 62